2013. július 22., hétfő

A Félelemből Nem Tudod „Kigondolkodni” Magad



„Félelemmentesen élni nem azt jelenti, hogy elkerüljük a félelmet, vagy úgy teszünk, mintha nem félnénk, hisz ez csupán megjátszás lenne. És a félelemnek sosem vetne véget. Félelemmentesen élni azt jelenti, hogy minden félelemmel elme és test szinten szembenézünk, és sehol nem találjuk meg benne a fenyegetést. Számomra ez bizonyult az egyetlen, közvetlen útnak a szabadság felé, minden más elkerülés, elmenekülés vagy megjátszás.” (Scott Kiloby)

Tekeredik a gyomor, összeszorul a mellkas és a torok, elakad a lélegzet, gyorsabban ver a szív, megfeszülnek az izmok, lever a víz, majd teljesen elenergiátlanodik az egész test. Kinek hogyan és hol jelentkezik a testében a félelemnek megtanult energia.

És abszurd módon, egész életünkben ETTŐL MENEKÜLÜNK, mert mindezt ellenségnek, rossznak tanultuk meg. Mindenféle gondolati stratégiákkal próbálkozunk, azt hívén, hogy valahogy majd „kigondolkodhatjuk magunkat” a félelemből. Vagy módosítjuk a tudatunkat mindenféle szerekkel és tevékenységekkel, csak AZT ne kelljen érezni. El tudod képzelni, hogy LÉTEZIK SOKKAL EGYSZERŰBB út? Annyira egyszerű, hogy az már szinte nevetséges: MEGTANULNI ÉREZNI.


Mit is tanultunk meg a félelemről gyerekkorunk óta?

„Nem szabad félni!” (jó, akkor nem beszélek róla, hogy félek) „Ne félj!” „Nézz szembe a félelmeddel és győzd le!” (HOGYAN???) „A félelem nem valós, csak illúzió!” (jaja, értem én) „Merj!” „A félelem negatív rezgés, meg kell változtatnod!” (ühüm, próbálkozom ám ezerrel) „Ha félsz, fél-elem vagy!” (ezt már amúgy is sejtettem…) „Nem mutathatod ki, hogy félsz!” „A félelem ciki!” (tudom, nagyon gáz, hogy én még félek)

Mindeközben zajlik a hétköznapi élet: tartunk, szorongunk, félünk vagy akár rettegünk az élet mindenféle velejárójától, történésétől (keresd meg a saját stressz-szorongás-félelem pontjaidat, az enyém egy hevenyészett „átlag”):

Mit fog szólni anyu vagy apu, ha ezt megtudja? Hogyan fog sikerülni a dolgozatom? Meg kell felelnem az elvárásoknak. Szekálni fog a tanár, meg azok a hülye osztálytársak. Pályát kell választanom. Vizsgaidőszak, inkább meghalnék. Le kell fogyni. Izmosabbnak kell lenni. Hogy fogom ezt kibírni? Tetszenem kell a pasiknak/nőknek. Meg kell találnom az igazit. Kifutok az időből. Családot kell alapítani, gyereket kell szülni. Te jó ég, hogyan fogom tudni felnevelni a gyerekeket? Biztos megélhetést kell teremtenem. Gondoskodnom kell a pénzemről. Már megint egy állásinterjú, és megint nem fognak felvenni. De utálom ezt a melót. A főnököm parancsolgat, a kollégák semmit nem csinálnak. A gyereknek a legjobb óvodát-iskolát kell biztosítanom. Szuper szülőnek kell lennem. Eltávolodott tőlem a párom. Biztos megcsal. Nem vagyok elég jó. Meg kell találnom az élet értelmét. Fáradt vagyok. Titokban szabad csak innom, dohányoznom. Nehogy megtudja valaki. Azt kell mutatnom, hogy minden rendben van. Mosolyogni kell. Kedvesnek kell lenni. Ki akarok szállni!!! Öregszik a testem. Már nem vagyok vonzó. Itt is fáj, ott is fáj, és ez csak egyre rosszabb lesz. Lépést kell tartani a fiatalokkal. Tanulni kell, mindig fel kell mutatnom valami újat. Meg kell világosodnom. Műtét. Baromira félek, mi fog történni? Meg kell hálálnom a dokinak. Jó orvost választottam? Fel fogok ébredni? Mi lesz a gyerekekkel, az unokákkal nélkülem? Nem akarok még meghalni. A halál szörnyű. Hogyan tudnám megúszni? (stb. stb.)

Alapvetően a „kell”, a „kéne”, a „nem szabad”, a „nem illik”, a „mi lesz”, az „irányítanom kell valahogy”, a „mit fognak szólni mások” típusú gondolatokból fakad a hétköznapi stresszeink nagy része. Ezek a gondolatok testi szinten feszültséget, szorongást, félelmet, akár rettegést okoznak: ezekkel az energiákkal „tépőzárazódtak össze”. És ki hogyan tanult meg megbirkózni ezekkel a gondolatokkal és érzésekkel. Valaki belebetegszik, valaki depressziós, neurózisos vagy kényszeres lesz, sokunk valamilyen függőséggel menekül el tőlük: eszik, iszik, munkamániás, társfüggő, szex-függő, megvilágosodás-kereső, tanfolyam-függő, stb. CSAK ÉREZNI NE KELLJEN.


Scott Kiloby egy rövid írása ide illik:

Félelemmentesen élni

Félelemmentesen élni nem azt jelenti, hogy félelem nélkül élünk, hanem hogy hagyjuk, hogy a félelem szabadon felbukkanjon, és meglátjuk, hogy semmi fenyegető, félelmetes nincs benne, akárhogyan is nézegetjük. A legtöbb félelem pszichológiai természetű. Vagyis nem valamilyen konkrét, fizikai fenyegetésből fakadnak, hanem kizárólag pszichológiai jellegűből. És ezek a félelmek nem keverendők össze az ösztönös félelemmel, melyet akkor érzünk, amikor pl. üldöznek minket, vagy majdnem elgázol egy autó.

Az emberi életet ez a nem valós pszichológiai félelem irányítja. Mindezt pedig szavak, képek, érzések, érzetek formájában teszi. Ahogy egyenként ránézünk a felbukkanó szavakra, képekre, érzésekre, érzetekre, meglátjuk és meg is éljük, hogy egyikük sem valós, konkrét fenyegetés. Valódi, konkrét fenyegetést, veszélyt sehol nem lehet találni. Az önvizsgálati folyamat pedig lehetővé teszi, hogy a félelemnek nevezett energia szabadon megélődhessen és önmagától áthaladjon, akadály nélkül.

Ahogy megengedődik, hogy a félelem szabadon felbukkanjon, mert sehol nem található rávetülő fenyegetés, az elme nem akarja már annyira „birtokba venni” a félelemnek megtanult energiát. És az energia sem akarja birtokba venni az elmét; nincs milyen történethez, értelmezéshez, címkéhez hozzátapadnia. És fokozatosan, egyre kevésbé is bukkan fel, előfordul, hogy teljesen eltűnik a megtapasztalásainkból.

Félelemmentesen élni nem azt jelenti, hogy elkerüljük a félelmet, vagy úgy teszünk, mintha nem félnénk, hisz ez csupán megjátszás lenne. És a félelemnek sosem vetne véget. Félelemmentesen élni azt jelenti, hogy minden félelemmel elme és test szinten szembenézünk, és sehol nem találjuk meg benne a fenyegetést. Számomra ez bizonyult az egyetlen, közvetlen útnak a szabadság felé, minden más elkerülés, elmenekülés vagy megjátszás. Élj velem félelemmentesen. Engedd meg, hogy a szeretet természetes módon átvegye a félelem helyét.


És tudd, hogy MINDEN megtapasztalásod univerzális, nem vagy egyedül a félelmeidben és menekülésedben, mert MINDANNYIAN ezt csináljuk. Lásd meg, hogy ebben semmi szégyellni- vagy rejtegetni való nincsen. Tanuld meg, hogyan nézz rá mindarra, amit az érzelmekről, érzésekről elhittél, és HOGYAN ÉREZD ŐKET TELJES VALÓJUKBAN. Tapasztald meg, mennyire egyszerű is ez az egész, ha pont fordítva közelítesz hozzá, mint eddigi életedben. Éld meg, milyen felszabadító is megérkezni a testedbe és érezni. Tapasztald meg, hogy erre bármikor képes vagy és nem szorulsz évekig vagy életed végéig gyógyszerek és terapeuták segítségére. TANULJ MEG ÉLNI. És ÖRÜLNI az életnek, a testednek, önmagadnak, az emberi kapcsolataidnak. Csak úgy.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése